Tegnap egy nagy pillanatot élhetünk át irodalmi közösségként: Krasznahorkai Lászlló Nobel-díj-elnyerése mindannyiunk számára ünnep.
Szeretném szívből gratulálni neki — nemcsak mint magyar írónak, hanem mint olyannak, aki művein keresztül hidakat épít olvasók és világok között.
Azért is különösen fontos ez az elismerés, mert Krasznahorkai életműve nem a divat, nem a könnyűfogyasztás világa — munkái sokszor nehezek, sűrűek, mélyek. De benne rejlik az a lehetőség, hogy megrendítsen, elgondolkodtasson, megnyisson szellemi horizontokat.
Egy Nobel-díj nemcsak az adott szerzőt emeli ki — jelez valamit arról is, hogy van terünk a könyvnek, a lassú olvasásnak, az irodalom mélységeinek. Ha ez a díj arra ösztönöz néhány embert, hogy leüljön, kezébe vegyen egy Krasznahorkai-kötetet, megpróbáljon belekapaszkodni az oldalai közé, már megérte.
Kívánom, hogy ez a pillanat ne csak ünnep legyen, hanem kezdete is: kezdete annak, hogy új olvasók fedeznek fel nehéz, de gazdag szövegeket; kezdete annak, hogy beszélgetések indulnak; kezdete annak, hogy az irodalom ismét közösségteremtő erővé válik.
